Zsaluzás, betonvasalás

A beton beépítéskor képlékeny, önmagában csak néhány nap kötés után válik állékonnyá. Ezért gyakorlatilag minden föld feletti esetben valamilyen megtámasztás szükséges, hogy a kívánt alakzatot elérjük (terepszint alatt a talaj adja az oldalfalat). Ezt a megtámasztást általában zsaluzással biztosítjuk. A zsalu egy előre megépített szerkezet, ami belső oldalán a megkívánt beton alakzatának, felületének megfelelően készítendő úgy, hogy önmagában is megálljon és elviselje a beöntött és tömörített beton súlyát, oldalnyomását bedolgozás, kötés, utókezelés során. Amikor a beton kötési szintje már elért addig, hogy a beton megtartsa formáját, a zsaluzat eltávolítható.
A beton alapvető tulajdonsága, hogy jó a nyomószilárdsága. Húzó erő elviselésére viszont sokkal kevésbé. Kiválóan megfelel csak nyomással terhelt szerkezeteknél, de ahol húzófeszültség is keletkezik, a beton önmagában nem alkalmazható. A megoldás a betonvasalás. A két anyag kiválóan dolgozik együtt, hőtágulásuk megegyezik, a beton védi az acélt a korróziótól.
A vasalás elhelyezése is a betonozás előkészítő munkája, csakúgy, mint a zsaluzás, a két munkafázis így kapcsolódik össze.
Zsaluzási típusok, zsalu anyagok
Vannak többször felhasználható zsaluzó anyagok, általában zsalutáblák, ami készülhet fából, fémből és műanyagból. Újra felhasználhatóság szempontjából a fém zsalutábla a leggazdaságosabb. A zsalutáblákhoz tartoznak a kitámasztó szerkezetek. Kisebb építkezésekhez bérelni lehet az ilyen zsalurendszert, nagyobb munkáknál a kivitelező erre felkészült.

Hagyományosan a zsaluzat a helyszínen készül fából -deszkából, merevítőkből, támasztókból, ékekből komoly tudást igénylő ácsmunkával. Bontás után a faanyag általában zsaluként nem használható többször.
Létezik bennmaradó zsaluzat is, ez a kész szerkezet részét képezi, nem bontják el. Van, ami részt vesz a teherviselésben is (előregyártott beton, vagy vasbeton anyagú), de lehet csak a formát biztosító nem teherviselő bennmaradó zsalu is. Ide sorolható a hőszigetelő zsaluzat is, melynél a hőszigetelő anyagú blokkok üregébe töltött beton tartószerkezeti funkciókat lát el.

Magas épületek, hidak építésénél alkalmazzák a kúszó- és csúszó zsaluzatokat. A zsalurendszert szakaszosan, vagy nagyon lassan folyamatosan tolják előre. Előnye, hogy a zsaluzatnak nem kell külön tartószerkezetet építeni, ezt a feladatot az épülő szerkezet látja el.
Zsaluzás házilag
Házilag csak kisebb, egyszerűbb zsaluzási munkát érdemes bevállalni, hiszen a zsalu sok mindent meghatároz. Tartószerkezeti elemek (gerendák, födémek, oszlopok, alapok) zsaluzását érdemes szakemberre bízni a vasalás összerakásával együtt. Ha hibás a zsaluzat és a vasalás, nem lesz megfelelő a tartó elem, ami igen veszélyes lehet. Kerítésalap, vagy lábazat, járda, kisebb lépcső zsaluzásával megpróbálkozhatunk házilag is.

Kisebb otthoni munkákhoz a legcélszerűbb a faanyag alkalmazása. Ha magas zsaluzatot kell készítenünk, biztonságosabb zsalutáblákat bérelni (pl. alumínium anyagút).
Ha kevés a tapasztalatunk, érdemes segítséget, tanácsot kérni. A zsaluzás esztétikailag is fontos, a látszó beton felületeket egy elnagyolt zsaluzat elcsúfíthatja.
Otthoni munkavégzés esetén is nagyon fontos a balesetvédelem. A zsalunak általában komoly tömegű betont kell megtartania, ha nem bírja, könnyen balesetet okozhat. Ha nem vagyunk körültekintőek, a házilagos munka viszonylagos olcsósága sokba kerülhet.
Zsaluzási tippek, a zsaluzás menete
Mérjük fel a faanyag szükségletet, szerezzük be a deszkákat, leceket, cövekeket, karókat, rögzítőket.
A zsaluzó deszkák vastagsága legalább két és fél centiméter legyen, lehetőleg azonos szélességgel.
Célszerű a hosszabb oldalakkal indítani a munkát. Ha a deszkákat levágtuk, kívülről átlósan tetőlécekkel fogassuk össze őket szeggel, vagy csavarral. szükség esetén verjünk a földbe a szélek megtartásához karókat.
A lényeg, hogy a belső felület egyenletes legyen.
A deszkák között célszerű 2-3 milliméter rést hagyni, hogy a betonból kifolyó víz el tudjon szivárogni, illetve, ha a nagy súly deformálja a deszkákat, akkor azok minimálisan tudjanak mozogni, és ne törjenek el, vagy ne repedjenek meg.
Ha választhatunk, inkább vastagabb, szélesebb elemeket használjunk, biztonságosabb a túlméretezés, mint a zsaluzat omlásának kockázata.
Célszerű zsaluzási tervet készíttetnünk és annak megfelelően felépíteni a zsaluzatot.
Ha zsalu belső oldalát környezetbarát olajjal bekenjük, könnyebb lesz az elválasztás bontáskor.
A zsaluzási tervre, a zsaluzási, kizsaluzási munkák végzésére a MÉASZ ME-04.19:1995: „Beton és Vasbeton készítése, látszóbetonok” utasításban találunk előírásokat.
Betonvasalás és zsaluzás
Vasbeton, vasaltbeton készítése előtt a zsaluzással együtt a vasalást is el kell helyezni, rögzíteni és csak azután kezdhetjük meg a beton anyag betöltését. A zsaluzás és a vasalás összefügg, hiszen minden betonacélt tökéletesen be kell borítania a betonnak, ez védi meg a korróziótól. A vasalás mellett a betonrétegnek el kell érnie egy minimális vastagságot. A fedőréteg előírt vastagsága attól függően változik, hogy milyen a környezet hatása. Az előírt vastagságot be kell tartani a hosszanti, a konstrukciós és a keresztvasalás esetében is. Erre a zsaluzásnál is ügyelni kell.
A monolit (helyszínen készülő) vasbeton szerkezetekben a fedőréteg legkisebb vastagsága 20 mm az épületen belül, olyan helyen, ahol nem kell számolni agresszív környezeti hatásokkal. Nedves, agresszív környezetben ez az érték nagyobb (25-50 mm), az alapoknál 70 mm. A vasalást fedő réteg sehol sem lehet vékonyabb, mint a fő acélbetét átmérője.
Az acélbetétek, hálók elhelyezése vasalási terv alapján történjen.
Összefoglalásul nagyon fontos kiemelni, hogy a zsaluzás a betonozás talán legfontosabb előkészítő munkája, teherviselő szerkezeteknél, nagy felületeknél, magas falaknál nem célszerű házilag elvégezni. Kisebb munkáknál, mint pl. kerítésépítés, járda építés, lépcső építés, térburkolás, javítások, némi szakértelemmel, vagy segítséggel hozzáfoghatunk házilag is. Biztosabb az eredmény, ha zsaluzási terv alapján dolgozunk. Érdemes durván számolni a munka előtt, hogy összességében gazdaságosabb-e a házilagos munka, jobb eredményt érünk el esetleg bérelt zsalutáblákkal, vagy szakkivitelezővel. Ugyanez vonatkozik a vasalásra, terv alapján, szakértelemmel érdemes csak elvégezni.
Végül egy kis kitekintés a jövőbe:
Egyre terjed a 3D nyomtatás az építőiparban, ami forradalmasíthatja a zsaluzást és a beton beépítést egyaránt (egyenlőre nagyipari léptékben):
https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2020/12/3d-honapokrol-napokra-csokkenti-az-epitkezes-idejet