Az első burkolt utak Magyarországon

Magyarország területén a római korban az időszámítást követő századokban építettek először rendszeresen karbantartott burkolt utakat, amelyet a birodalmat éltető és szolgáló katonai és kereskedelmi szempontok indokoltak. A világbirodalomnak ezen a végvidékén állandó veszélyt jelentettek a szomszédos népek támadásai az észak-itáliai és macedón területek ellen. Ezek elhárítására szükség volt úthálózatra és olyan természetes határra, amely védhető volt, s ezt a Duna jelentette. Pannóniában és Dáciában igen jelentős úthálózat épült, amelyből a korabeli térképváltozatokból ás az ásatások során feltárt útszakaszokból tudunk.

Az utak burkolata több rétegben készült. A főbb utak szélessége 5-7 méter, a mellékutaké 3 méter körül volt. Az utak mellett mérföldköveket helyeztek el, amelyek egymástól megközelítőleg 1500 méterre álltak. A rómaiak egyik legnagyobb szakmai érdeme az volt, hogy rendszeresen javították és karbantartották az utakat. Az erre ügyelő curatorok elődei voltak az útmestereknek. A birodalom bukása után a népvándorlás korában még használhatták az erre járó népek a római kor útjait, de a magyarok honfoglalását már legfeljebb csak egy-egy út- és hídmaradvány érhette meg.

A gyors és a körülményekhez képest kényelmes közlekedést biztosító útépítés kezdetei Európában csak a 18–19. századig nyúlnak vissza. Magyarországon az első jelentős útépítést az 1890. évi I. törvénycikk a közutakról és vámokról teremtette meg, innen számítjuk a magyar útépítés megteremtését.

Az első államilag kiépített út az „I. Alföldi Transzverzális út”, amelynek kiépítését az 1890. évi I. Törvénycikk rendelte el, Baját kötötte össze az Arad megyei Erdőheggyel.

Forrás: Tóth László: Magyarország közútjainak története Budapest, 1995.