Egy kis aszfalttörténelem

Az aszfalt nem az autót követő találmány, nem is a XX. század második felének vívmánya: Európában elsőként Franciaországban 1838-ban, Magyarországon pedig 1864-ben épült aszfaltút és -járda. Valójában az aszfaltot ennél sokkal régebben, mintegy 4000 éve ismerik és használják.

A szó maga is a görög aszphaltból származik, s azt jelenti: állandó, változhatatlan. Összetétele pedig a következő: 80-90 százalék kőzúzalék és homok, 5-10 százalék bitumen, valamint 5-10 százalék töltőanyag, amely nem más, mint finom mészkőpor.

Az első aszfaltanyagot – a földszurkot – már Kr. e. 2000-ben ismerték. Először Hérodotosz említi írásaiban, hogy Babilonban, Ninive városában falazó habarcsként használták. állítólag a bábeli torony fala is ily módon készült.

A földszurok nevet azért kapta, mert a bitumen (azaz a szurok) a természetben földdel és agyagos homokkal elkeveredve fordult elő. Szintén Babilonban az utak kőburkolatát aszfaltanyaggal ragasztották össze: Nabukodonozor a Napisten templomához vezető utat úgy építtette meg, hogy a téglaalapra zúzott aszfaltkövet helyeztek, s erre került a faragott kőburkolat.